KŐ-PAPÍR-OLLÓ
Tehetségműhely
A Miniszterelnökség megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása”, című pályázati kiírásra benyújtott, és elnyert NTP-OTKP-20-0077 kódszámú „Kiki maga mesterségét folytassa” című pályázat vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A  pályázati programon keresztül megismertetjük  a gyermekeket a néphagyományokkal, népszokásokkal és ezeken keresztül a régi népi kézműves technikákkal, valamint a már szinte feledésbe merülő népi kismesterségekkel. Bepillantást kapnak a népi tárgyalkotó kultúra csodálatos világába, a népi kismesterségek és a néphagyományőrzés lehetőségeibe óvodai keretek között.

A tehetségműhely  évi 30 órában foglalkoztatja a gyerekeket, heti egy órában a célok és alapelvek figyelembevételével, személyiség- és képességfejlesztés területén komplexitásra törekedve. Igyekszünk olyan helyzeteket teremteni, ahol a gyerekek új barátokra lelhetnek, olyan ismeretekke, tapasztalatokkal l gazdagodhatnak, melyek meglévő képességeiket tovább fejlesztik.