Zöld alma csoport
Óvodapedagógus:
Brokés Edina
Tagóvodavezető, Óvodapedagógus:
Torma Tamásné
Nevelést segítő társ:
Tóthné Csernus Judit
Torma Tamásné
24 éve dolgozom óvodapedagógusként. Az évek során olyan képzéseken vettem részt, ami számomra segítséget adott a gyermekek alaposabb megismeréséhez. Az ELTE képzés keretén belül fejlesztőpedagógus oklevelet szereztem, majd ugyanitt szakvizsgát tettem. Több éve a „Fejtörő” – logikai, matematikai tehetségműhely vezetője vagyok. Portfolió feltöltése után lehetőségem nyílt a szaktanácsadói képzésen való részvételre, melyet sikeresen elvégeztem. Jelentkezésemet elfogadták a 2015. évi minősítő eljárásra.
Óvodapedagógusként és tagóvoda vezetőként is vallom, hogy :
"Nincs az életben nagyobb felelősség
s nagyobb megtiszteltetés,
mint hogy felnevelhetjük
a következő nemzedéket."
Dr.C. Everett Koop
Brokés Edina
Nyolc éve dolgozom a Temesvár Utcai Tagóvodában. Évek óta gyermekvédelmi feladatokat látok el, valamint az óvoda kulturális felelőse vagyok. Figyelemmel kísérem a város által óvodásoknak szervezett kulturális eseményeket, és megszervezem az ezeken való részvételt. A „Színes ceruzák” tehetségműhely egyik vezetője vagyok.